February 19th, 2010 by Nagypál Tamás
Introduction
In this paper I will examine three recent Hollywood blockbusters known as the Bourne-trilogy from a Foucauldian and psychoanalytic standpoint, trying to bring the two perspectives as close to each other as possible. The films, based on the popular series of spy novels by Robert Ludlum, and hailed for their more realistic “anti-Bond” approach to the topic, feature an amnesiac secret agent of the CIA, trying to (re)construct his identity while running from the long arms of the law. Accordingly, in the focus of my study are the different modes subject-formation these movies present us with. I will show that the first of the three films, The Bourne Identity can be viewed as an illustration of Foucault’s theory about the discursive production of the subject and its immanence to the relations of power. I’m also interested in how this film delineates the possibility of resistance to a specific form of power which, following the thought of the late Foucault, I will identify as the imperative of “know yourself”. My claim is that the director ultimately refuses the framework of an identity based on the knowledge about the self and moves towards a conclusion that resembles Foucault’s late philosophy about the ethics of the subject or the care of the self. Read More…
February 19th, 2010 by Nagypál Tamás
Lars Von Trier’s Breaking the Waves tells the story of Bess, a simple minded, deeply religious girl, member of a small and secluded Presbyterian community in Scotland, marrying Jan, an oil rig worker from the south. The village and her family, already suspicious about the outsider, turn more and more hostile as Bess immerses into the euphoria unleashed by her sexual awakening. She just loves her husband too much, as she herself puts it, so when he has to leave for work on the oil rig, she has a hard time coping with his absence. She prays to God to bring him back early, a wish that is unexpectedly granted due to a tragic turn of events: Jan gets paralyzed in an accident on the rig. Feeling guilty for causing the accident, Bess is ready to do anything to make her husband live. Thus when he asks her to have sex with other men and then tell him the stories in detail so that he’ll feel better, despite her initial resistance she finally accepts the role that will lead to her total exclusion from the community. Read More…
February 19th, 2010 by Nagypál Tamás
Introduction
In this paper I’d like to examine the discourse of coming out as heterosexual as ultimately asymmetrical to the ones involving sexual minorities. Using Judith Butler’s critique of gender identity as a starting point, I will develop the concept of the heterosexual coming out as the blind spot of Butler’s and Laclau’s politics of non-identity. I’ll draw on Slavoj Zizek’s psychoanalytic theory of the disavowed inherent transgression to supplement Butler’s notion of gender performativity in critiquing heteronormativity. Finally I’ll present the differences of the two theoretical frameworks through the case of a media quarrel between Sarah Palin and David Letterman that happened earlier this year.
Read More…
February 19th, 2010 by Nagypál Tamás
A szamuráj
Jean-Pierre Melville (1917-1973) francia filmrendező; a kritikusok 1967-ben, Alan Delon főszereplésével készült, A szamuráj (Le Samouraï) c. filmjét pályája csúcspontjának tartják. A hongkongi „szerzői akciófilmes” John Woo (1946-) ezt a filmet idézi meg (inkább amolyan homage-ként, semmint igazi remake-et készítve) az 1989-es A bérgyilkos-ban. Többről van szó azonban egyszerű tisztelgésnél; Woo filmje(i) tekinthető(k) a francia mester továbbgondolásának, műve, művei kiteljesítésének.
A szamuráj főhőse Jef Costello (Delon), a bérgyilkos. Életét akcióinak precíz, minden részletre kiterjedő megtervezése és hidegvérű végrehajtása tölti ki. Kifogástalan eleganciával öltözködik, mindig öltönyt és nyakkendőt hord, kalapját gondosan megigazítja. Arca mindig rezzenéstelen, történjen bármi, érzelmei nem árulják el. Lakóhelye egyetlen, szegényesen berendezett szoba, csak a legszükségesebb tárgyakkal és bútorokkal, továbbá egy kanárival egy kalitkában a szoba közepén. Emberekkel csak munkájával kapcsolatosan érintkezik. Van ugyan egy menyasszonya, de csak hogy alibit szolgáltasson gyilkosság idejére. Igazi profi tehát, akinek professzionalizmusa tudatos önkorlátozásában áll, mellyel kiiktat életéből minden fölösleges elemet, ami hátráltathatná, eltéríthetné, elárulhatná.
Read More…
February 19th, 2010 by Nagypál Tamás
Baz Luhrmann (1962-) ausztrál filmrendező, aki a Kötelező táncok (Strictly Ballroom) c. munkájával vált ismertté 1992-ben. Azóta még összesen két filmet rendezett, közülük az első a Rómeó + Júlia (1996), a másik, máig utolsó filmje pedig a Moulin Rouge! (2001). A tény, hogy 4-5 évente forgat csupán (ráadásul saját forgatókönyvből), a „szerzői filmes” státuszával ruházza föl, persze szigorúan a populáris műfaji kereteken belül maradva (hiszen filmjei nagyköltségvetésű hollywoodi produkciók). Mégis, filmjein egyértelműen érezhető az igyekezet, hogy a szórakoztatóipar paneleit felhasználva magáról a szórakoztatóiparról, mint egy korszak mozgatórugójáról mondjanak valamit (ezáltal mintegy ki is lépve belőle). A film értelmezését ennek az állításnak a kibontására próbálom majd felépíteni.
Read More…
February 19th, 2010 by Nagypál Tamás
Már a felvezető „tájékoztató jellegű”, véget érni nem akaró szöveg-áradat és a fáradt narrátor-hang gondoskodik a kényelemérzet felfüggesztéséről. A kötelező sablon világosság és sötétség felállást épp hogy csak említik, hogy átadhassa a helyet Boll zavarba ejtően szenvtelen rajongásának a sötét erők iránt. Valami ősi civilizáció nem tudott ellenállni a kísértésnek, hogy rászabadítsa a világra a mindent elpusztító gonoszt. A katasztrófa most megismétlődhet, tehát megismételjük – ígéri a felütés.
Read More…
